„Jézus valószínűleg ma sem lenne túl nagy biztonságban”

By 2017-03-02Hírek

A Passió XXI.-et virágvasárnap mutatják be Budapesten, de egy-két kisebb botrány máris övezi Alföldi Róbert rendezését. A darab írójával, Székely Csabával beszélgettünk. – a Transindex.ro portálról

A sajtóban gyakran formabontó előadásként írnak a Passió XXI-ről. Szövegi szinten mennyire lesz „formabontó”? A nyelvezet mennyire lesz aktualizált?

– A formabontás itt a színpadképre vonatkozik, ugyanis nem az lesz, hogy van egy téglalap alakú színpad, és előtte ül a közönség, hanem a színpad keresztülvág majd a nézőtéren, ami egy stadionban viszonylag szokatlan. A szövegben semmi különösebb formabontás nincs, legfennebb más megvilágításban látjuk a jólismert sztorit. A szereplők pedig mai, hétköznapi nyelven beszélnek.

Azt már tudjuk, hogy a darab szövegének az alapja a Biblia, pontosabban Márk evangéliuma, esetleg még más szövegforrások is szolgáltak inspirációként?

– Azért emeltem ki Márk evangéliumát, mert időrendben az volt az első evangélium, és még nem rakódott rá annyi legenda, mint a későbbiekre. Márk állítólag Péter tanítványa volt, és Rómában vetette papiruszra Péter elbeszéléseit Jézus halála után körülbelül negyven évvel, és ebből lett Márk evangéliuma. De a Passió XXI alapja nem annyira a Biblia, hanem sokkal inkább a középkori népi passiójátékok, vagyis azok a zenés misztériumdrámák, amely Jézus szenvedéstörténetével foglalkoznak. Az én szövegem is egy passiójáték, csak nem középkori, hanem most íródott.

Láttad már a csíksomlyói passiójátékokat? Egyáltalán miket néztél meg a műfaj körüljárásához, mekkora kutatómunkára van egy ilyen szövegkönyv megírásához szükség?

– A csíksomlyói passiót nem láttam, de olvastam passió-szövegeket. Elvileg nem lenne szükség semmilyen külön kutatómunkára, hiszen jól tudjuk vallásórákról, hogy Júdás elárulta őt harminc ezüstért, Péter megtagadta, megszólalt a kakas, stb., tehát csak végig kell vinni a történetet. De engem érdekelt az a része is, amit nem tanítanak, és elkezdtem tanulmányozni az egésznek a történelmi oldalát. A korabeli zsidó kultúrát is, hiszen Jézus nem egy fehér katolikus csecsemőként pottyant közénk, hanem beleszületett a zsidó hagyományba, és tettei, beszédei ebből a hagyományból szólalnak meg. De ennek nagyon kis hányadát, talán 1 százalékát, ha felhasználtam magában a szövegben. Most is kívülről fújom például, hogy hány udvara volt a jeruzsálemi templomnak és hogyan nevezték őket, mikor rombolták le, és ki volt az utolsó főpapja, de az ilyesmi a Passió XXI szempontjából teljesen irreleváns.

Az is irreleváns, hogy mit gondolok én Jézusról. Nem gondolom például, hogy Istennek lenne fia, de ha valaki eleget foglalkozik a mítoszok szerkezetével vagy összehasonlító vallástudománnyal, talán lesz némi elképzelése arról, hogy miért tartják őt Isten fiának. Szóval mindez nem lényeges, ugyanis nem az én nézeteimet akartam előtérbe tolni, hanem egy olyan szöveget szerettem volna írni, ami úgy meséli el ezt az alaptörténetet, hogy hívőhöz és ateistához egyaránt képes szólni.

Melyek azok a kérdések/problémák, amelyek relevánssá teszik a jézusi szenvedéstörténet ismételt feldolgozását?

– Bár szenvedéstörténetnek nevezzük, ez nem azt jelenti, hogy Jézus elejétől végig szenved benne. A darab inkább azt vizsgálja, hogyan viszonyulunk ma egy olyan emberhez, aki a toleranciát hirdeti és szabadságot ígér. Mit kezd ezzel a család, a barátok, és nem utolsó sorban a rendszer. Jézus valószínűleg ma sem lenne túl nagy biztonságban.

Az egyik interjúban ezt nyilatkoztad a címben szereplő római számokról: „Igen. Valahogy jelezni kellett a címben, hogy a szereplők itt nem tógában fognak szaladgálni, de anélkül, hogy a „modern” szót használnánk.” Miért lenne problémás a „modern” szót használni a passiójáték esetében?

– Mert címben rosszul hangzik: Modern Passió. Engem legalábbis a Modern Talkingra emlékeztet, ami szerintem nem a legsikerültebb együttesnév.

Mi az, ami ezt az előadást aktuálissá teszi mindenki számára, vallási felekezettől, életkortól, hittől és a hitetlenségtől függetlenül?

– Vegyük például Shakespeare Hamletjét, abban is van egy harmincas férfihős mindenféle apa-problémákkal, és megtudunk belőle dolgokat a lázadó ember és a társadalom viszonyáról, a hatalom természetéről és sok minden egyébről. Nem kell hozzá tizenhetedik századi angolnak lenni, hanem világnézettől és akármitől függetlenül érthető és minden korban érvényes darab, nem véletlenül a nyugati kultúra egyik legfontosabb műve.

Jézus kálváriája sokkal jobban beágyazódott a kultúránkba, mint a Hamlet, és azt gondolom, hogy nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy mondanivalóval bírjon számunkra. És természetesen azzal sem értek egyet, hogy egyeseknek több joga lenne hozzányúlni ehhez a történethez, mint másoknak. Ez olyan, mintha a görögök azt mondanák, hogy többé senki se készítsen Héraklészről filmet, főleg nem Herkules néven, ugyanis Héraklészt csak ők érthetik igazán. Jézus története minden európai ember kultúrájának része. És mindenki érti, mit jelent hordani a magunk keresztjét, áldozatot hozni, magányosnak maradni, vagy hogy milyen, ha bolondnak néznek, amiért valamit nagyon akarsz és nagyon hiszel benne. Ezenkívül pedig azt remélem, hogy ha sikerül az előadás, akkor az egy olyan közösségi élmény lesz azok számára, akik ott lesznek, hogy csak az öröm fog számítani, és nem az, hogy ki vagy és miben hiszel.

Az előadás kétharmadát kortárs pop, rockzenei szövegek fogják adni, a dalszövegekbe nem írtál bele itt-ott?

– Nem. Olyan dalokat igyekeztem választani, amelyek szövege továbbírja, gazdagítja, kiteljesíti a darab szövegét. És borzasztóan örültem, hogy a zenekarok, többen közülük ifjúkori kedvenceim, igent mondtak, és szívesen adták a dalaikat a produkcióhoz.

Állítólag olyan korszakban élünk, ahol kevés a háború, mégis rengeteg szenvedéstörténet jön naponta a médiából. Közrejátszik úgymond a történelem abban, hogy elvállalod az egyik legismertebb szenvedéstörténet színrevitelét? Mennyire érzel késztetést ezeket reprezentálni?

– Mint említettem, itt most nem a szenvedés foglalkoztatott, hanem a Jézus-típusú ember helye a világban. De annak, hogy ezt elvállaltam, az az egyetlen magyarázata, hogy megtisztelő Alföldi Róberttel dolgozni, és nagy öröm számomra, hogy felkért ennek a szövegnek a megírására.

Szerinted mennyiben lehetséges ma már megváltóként tekinteni valakire? Hogyan látod, milyen a viszonya a mai embernek a Megváltóhoz, megváltáshoz?

– Én nem hiszek a megváltásban, és a magam számára nem is tudom értelmezni a fogalmat, mivel az eredendő bűnben sem hiszek. A darabban a „messiás” szót úgy használom, ahogy azt a Jézus-korabeli társadalomban értették: valaki, akinek nagy feladata van. Valaki, aki felszabadítja a népet, és elhozza a békét. Nem tudom, mások hogyan gondolkodnak erről, de szerintem az emberek többsége nem ismeri a saját vallása dogmáit, hanem inkább önálló válaszokat próbál adni a vallás nagy kérdéseire. Ha leszólítanánk az utcán egy keresztényt, hogy legyen szíves, mesélje el, a saját egyháza szerint mit jelent a szabad akarat és milyen viszonyban áll az eleve elrendeltetéssel, valószínűleg zavarba jönne, nem ismerné az egyház hivatalos álláspontját. Viszont saját véleménye biztosan lenne a kérdésről. Szóval azt gondolom, hogy az Istenhez, megváltáshoz való viszonyát mindenki maga alakítja a saját maga számára, a hitünk ma már nem egy közös nagy hitrendszer része, hanem inkább a magánszférába tartozik.

A jézusi történeteket színre vinni sokszor „kényes”, már-már botrányos próbálkozásnak minősül, várhatóan a Passió XXI sem lesz kevésbé botrányos, sőt, a hadjárat már el is kezdődött, gondolok itt a Stumpf-interjúra. Nincs benned félelem, hogy (még jobban) bekerülsz a “liberális ellenség” szerepkörébe?

– Voltaire forogna a sírjában, ha megtudná, hogy a XXI. században Jézust emberként bemutatni még mindig botrányos tud lenni. A címkézések nem zavarnak, a liberális számomra nem szitokszó, mint ahogy a keresztény vagy a konzervatív sem az. Ha baj lesz, legfennebb elutazom Soros-pénzből valami karibi szigetre, amíg elül a balhé.

Forrás: multikult.transindex.ro